Wabi-sabi, a tökéletlen szépség
2019. június 25. írta: TH Veszprém

Wabi-sabi, a tökéletlen szépség

Hygge, Lagom és most Wabi-Sabi. Otthonokkal, berendezésekkel, közérzettel kapcsolatos fogalmak, amik eredetileg nem is azt jelentették amit és nem is csak az otthon falain belül. Bár ezek a fogalmak a világ különböző pontjairól jönnek, valami mégis közös bennük: arra próbálnak reflektálni, hogyan érezzük jól magunkat a jelenben, hogyan válasszuk meg és alakítsuk a közvetlen környezetünket úgy, hogy az harmonikus és megnyugtató legyen és hogyan éljük meg és ne csak elviseljük a hétköznapokat.

noveny.jpg

A fenti szavak csupán pár éve terjedtek el a köztudatban és nem is vagyok benne 100% biztos, hogy korábban így és ebben a formában létezett-e egyáltalán bármelyik (mármint nem maga a szó, hanem amit ma jelent), de végül is teljesen mindegy. A lényeg, hogy most itt vannak, szorosan kötődnek a lakberendezéshez és próbálnak harmóniát teremteni az otthonokban. Népszerűségük pedig nem hiába való, láthatóan az átlag dolgos középosztály ki van éhezve egy kis pihenésre, nyugalomra, lelki békére. A Hyggevel már foglalkoztam ITT és ITT, a Lagomot pedig túlzásnak éreztem elkülöníteni, lévén, hogy kb. ugyan az, csak más szóval, most pedig a wabi-sabit és annak filozófiájának nyomába eredtem.

A wabi-sabi szóösszetétel japán, de nem teljesen a hétköznapokból jön. Az évszázadok során mindkét szó jelentése változott. A wabit régen a szerénységhez kötötték és kb. visszafogottságot, elfogadást jelent, a sabi pedig kb. egy rusztikus patina. Mivel nem tudok japánul, kénytelen vagyok elfogadni az interneten olvasottakat. A wabi-sabi szóösszetétel mai jelentésének legjobb megfogalmazása amit találtam: Szépség, ami tökéletlen, mulandó és hiányos. A wabi-sabi végeredményben egy olyan esztétikai irányzat, ami elfogadja a tökéletlenséget és meglátja ebben a tökéletlenségben az idő múlásának szépségét és élvezi azt. Ha elfogadjuk a tökéletlenséget  vagy akár még gyönyörködni is tudunk benne, sokkal kevésbé leszünk frusztráltak. Véleményem szerint ebben rejlik a wabi-sabi népszerűsége, a frusztráció feloldására kínált megoldás az, amire a modern embernek szüksége van. Merjünk tökéletlenek lenni és fogadjuk el az elmúlást.

A wabi-sabi stílusa remekül rímel a japán minimalizmusra. Kevés, természetes tárgy, rusztikus formák, visszafogott színek. A tárgyakat, ha megsérülnek nem kidobjuk, hanem megpróbáljuk megjavítani (lehet arannyal is, ez igen látványos, már a japán császárok is így csinálták ez a Kintsugi) , vagy csak elfogadjuk a sérülését (például egy fa asztallapnak) és megpróbáljuk meglátni benne a szépséget.

A wabi-sabit megtalálhatjuk akár egy rusztikusan hagyott fal részleten is.

nappali_2.jpg

Lényege, hogy nem kényszeresen mindent most és azonnal "wabi-sabisni" akarunk, mert az nagyon nem lesz wabi-sabi. Ha jobban kedveljük a modern, egyszerű formákat, teljesen rendben van. A wabi-sabit megtalálhatjuk egy darab fában is, amiben minden reggel gyönyörködhetünk.

mosdo.jpg

 

eloszoba_1.jpg

 lepcso_korlat.jpg

Nem hiszem, hogy ezt a kő mosdót túl egyszerű lenne takarítani, valószínűleg nem lelnénk benne örömünket a hétköznapokban, de egy kerti csap esetében vagy a nyaralóban igazi boldogságot okozhat a kő természetes szépsége.

mosdotal.jpg

A wabi-sabi beviszi az otthonunkba a természetet, de semmi képen nem zsákmányolja ki azt. Egy egyszerű ág vagy elszáradt növény is gyönyörű a maga természetességében.

Korábban már én is foglalkoztam a természetes lakásdíszekkel. Az őszi koszorút ITT, a levendulásat ITT találod.

ag_es_szek.jpg

termeszet.jpg

Eredetileg a következő lakás miatt írtam meg ezt a bejegyzést. Egy ukrán "gazdagember híres lakberendező" által megálmodott otthona. A berendezés tényleg szép, de napokig nézegettem, amire rájöttem, miért nem akarom ezeket a képeket felhasználni illusztrációként a mondanivalómhoz. Ti rájöttök? (Megfejtés a képek után)

https://www.yatzer.com/sites/default/files/styles/featured/public/p4_wabi_sabi_apartment_by_sergey_makhno_architects_yatzer.jpg?itok=ZuIWfzEX

https://www.yatzer.com/sites/default/files/media/slideshow/s2_wabi_sabi_apartment_by_sergey_makhno_architects_yatzer.jpg

https://www.yatzer.com/sites/default/files/media/slideshow/p2_wabi_sabi_apartment_by_sergey_makhno_architects_yatzer.jpg

(Mert túl tökéletesen, túl megkomponált, a wabi-sabi filozófiája pedig pont ennek az ellenkezőjét vallja. Pénzen nem lehet harmóniát és elfogadást vásárolni. Az egy olyan dolog, amit magunknak kell megtalálni, még a minket körül vevő tárgyakban is. Képek forrása).

A felhasznált képeket és forrásukat megtalálod a wabi-sabi Pinterest táblámon.

 

További cikkek lakberendezési stílus témában:

https://thveszprem.blog.hu/2019/06/14/otthon_a_tropusokon_ismerkedunk_meg_a_jungalow_stilussal