A Pantone nevű cég minden évben kikiáltja az év színét, ami idén a klasszikus kék lett. De mi az az év színe, hogy veszik a bátorságot arra, hogy meghatározzák az év színét? És mitől az a divat, ami? (+képválogatás az év színével)
A tavalyi év színe kapcsán kezdtem el foglalkozni ezzel az egész év színe dologgal. Bár már évek óta tudtam, hogy van ilyen, de beletörődtem, hogy ok, ez az év színe és kész. Tavaly valamiért mégis előtört személyiségem rejtett bugyraiból a szociológus és kicsit utána néztem, hogy mi is ez az őrület, ami után mindenki megy vakon.
Röviden: 1. A Pantone egy olyan cég, aki kitalálta a színsémákat. Vagyis a különböző árnyalatoknak kódot adtak, így tuti, hogy mindenki pontosan ugyan arról a színű dologról beszél a kód alapján. Ez nagyban megkönnyíti úgy kb. mindenki munkáját, aki színekkel foglalkozik. 2. Az év színét a Panton színszakértői határozzák meg pontosan 20 éve. Egyrészről figyelik a divatot és trendeket, másrészről diktálják is a divatot, trendeket teremtve. Ezt piaci pozíciójuknak köszönhetően könnyen megtehetik. 3. Mivel a divatról nem eldönthető, hogy fentről áramlik lefelé vagy lentről fölfelé (értsd elit vs. többiek), hanem inkább folyamatos mozgásban van, ezért egy-egy nagy befolyású cég az aktuális közízlést, köztémát és társadalmi folyamatokat figyelembe véve képes tovább alakítani vagy erősíteni azokat. Ezért határoz meg minden évben egy üzenetet is a Pantone az év színével. A tavalyi living korallal pl. az óceánok élővilágára akarták felhívni a figyelmet. További filozófiai vitatémák kiváló alapja lehet a felvetés, hogy rendben, de ruhák/lakberendezési tárgyak/festékek/sminkek stb. éves lecserélése vagy az arra való buzdítás (vagy csak egyszerűen a felvetés), hogyan segít az óceánok élővilágán?
Jó, most befejeztem és simán csak örülök egy szép színnek, megnézem a képeket és gondolkozom rajta, hogy az elnyűtt komódomat befessem-e kékre.
2020 üzenete: A klasszikus kék állandó és biztonságos, éppen ezért megnyugtató hangulatot hordoz. Segít, hogy érezzük az állandóság stabilitását egy új korszakba lépve. Tavaly egyrészről sok nyugtalanító dolog történt a világban másrészről lezárult egy évtized és még a kínai, holdciklusokat figyelembe vevő holdciklusok szerint is új 12 éves korszak kezdődik.
1. Konyha
Furcsa, hogy az embernek egy-egy dologról milyen emlékek jutnak eszébe. Nekem a kék konyháról az, amikor egyszer kb. 10 éves koromban átmentem az egyik osztálytársamékhoz, akinek az anyukája egy laza szerda délután festő overallban éppen kékre mázolta a konyhabútorukat az udvaron (falusi típusú kredences volt). Amikor a saját lánya is értetlenül kérdezte, hogy mit csinál, azt mondta, hogy gondolta haza felé jövet, hogy átfesti, feldobott egy érmét, hogy piros legyen vagy kék és a kék jött ki. Emlékszem, hogy én ezt akkor annyira furcsállottam, hogy el sem tudom mondani. Nálunk még azt sem értette anyukám, amikor kedvem támadt vízfestékkel festeni, hogy minek, meg az koszos és jaj! Hát így! Felnőttként teljesen megértem ezt az anyukát. Néha az én lányom is belefut hasonló dolgokba :)
Réz fogantyú, fehér fal és természetes fa. Nagyon klasszikus és időtálló.
Ha a felső szekrények fehérek maradnak,légiesebb lesz az összhatás
Itt is többféle klasszikus elem lett összekombinálva
Minden szögből jól mutat és egyáltalán nem nehezíti el a teret. Inkább mélységet ad neki.
2. Falszín
Kinek jutna eszébe sötétkékre festeni a falat? Itthon biztos kevesen vállalják be, pedig lám-lám:
Egy kivételesen jó példa az egyébként általában borzalmas erkélybeépítésekre. Idegesít a meló? Semmi gond, bámuld 5 percig a megnyugtató kék falat és máris megnyugszol.
Ez nem festett, hanem tapéta, de az egyik kedvencem. A fal fele valamilyen színű is nagyon látványos megoldás. Az előszobában pl. ezt a megoldást tervezem, hogy kicsit lehatároljam és megkülönböztessem a nappalitól.
Natúr bútorok, vastag fehér szegély, világos, de színben harmonizáló szőnyeg. Nagyon megnyugtató már a látvány is.
Csak a plafon és az ajtó. Egyrészt nagyon merész, másrészt nagyon formabontó ugyanakkor mélyíti a kis teret, olyan, mintha a végtelenbe futna a folyosó.
Itt is kap egy csipetnyi mélységet az egyébként sok ajtós közlekedő helyiség.
3. Fürdőszoba
Réz kiegészítőkkel nagyon elegáns hatást kelt. A lényeg a vastag fehér szegély és a statement szaniterek. Ha majd újra a rózsaszín lesz a divat, egyszerűen át lehet festeni.
Letisztult. A natúr kiegészítők és az egyszerű vonalak nem vonják el a figyelmet
4. Textilek
Kék párna, kék takaró, kék kép, kék mintás szőnyeg. Könnyen lecserélhető, akár évszakos váltásban is.
A fehér és natúr színekkel tényleg elegáns és klasszikus hatást kelt.
5. Kanapé
Egy sötétkék kanapé nagyon hangsúlyos fókuszpont lehet egy szobában. Azonban óvatosan érdemes a huzat anyagát kiválasztani, könnyen ócska benyomást kelthet, ha megkopik a kék szín.
Bársony huzat, natúr kiegészítők és a halvány rózsaszín díszpárnák teszik nőiessé az összhatást.
Urban nomad környezetben a nagypolgári kanapé adja meg a kontrasztot
Az eklektika netovábbja ez a szoba :)
Réz kiegészítőkkel és letisztult vonalakkal az 1920-as éveket idézi meg.
6. Bútorok
A nagymamától örökölt szekrénynek is jól áll ez a szín.
De szerintem kb. minden kisbútorhoz jól illik a kék
Annyira franciás!
A legolcsóbb ikeás komódot is összekapja egy kis kék festék és pár réz fogantyú
7. Színpaletták
Azt tudtátok, hogy a Pinteresten színpalettákat is találtok? De nem csak ott, egyik kedvencem a Design Seeds oldal, ahol a paletták színkódját is megtudhatjátok.
Rózsaszínnel nőies
Világos verzióban még légies is
A menta zöld frissességet ad neki
És természetesen a komplementer párja sem maradhat ki, a sárgával és a rézzel egészítik ki egymást a leghangsúlyosabban.
2019 év színe a korall
Szeretnéd tudni hogy alakul ki a divat és mit üzen a Pantone cég az év színével? Ebből a tavalyi cikkemből kiderül.
Ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél lemaradni a következő lakberendezési inspirációról, akkor kövess a Veszprém Home Facebook oldalán is, ahol még több érdekes tartalommal várlak.
Instagramon is jelen vagyok Itt olyan képeket és rövid bejegyzéseket találhatsz a bloggal kapcsolatosan, amelyek nem jelennek meg a posztokban, érdemes itt is követni.
Ha pedig még több inspiráló képet szeretnél nézegetni, akkor kövess Pinteresten, ahol téma szerint válogatom ki a jobbnál jobb képeket.