Érdekes épületek - Központi Statisztikai Hivatal
2018. szeptember 19. írta: TH Veszprém

Érdekes épületek - Központi Statisztikai Hivatal

Tegnap nagyon különleges helyen jártam, a Központi Statisztikai Hivatal dolgozóknak szervezett nyílt napján. A hivatal minden évben szervez nyílt napot a Kulturális Örökség Napjai keretében. Hétvégén a nagyközönségnek, majd a rá következő hétfőn a dolgozóknak van lehetősége az épület-sétára, ahol, érdekességeket tudhatunk meg a KSH történetéről és napi életéről.

KSH központi épület

Egy évben mindössze párszor kell a KSH budapesti központjába látogatnom, akkor is egy gyors munkamegbeszélésre ülünk be valamelyik kisebb terembe, esetleg egy előadást hallgatunk meg az előadóban. Vagyis azon kívül, hogy hol a mosdó, nem sok mindent tudtam eddig az épületről. A nyílt napon azonban sok minden más is kiderült, amiről úgy gondoltam, hogy megér egy teljes bejegyzést.

A KSH épülete Budán, a Mechwart liget közelében áll, az alapítóról elnevezett Keleti Károly u. 5-7. szám alatt. Az épületet 1898-ban adták át és kimondottan a hivatal részére épült vagyis soha nem volt nemesi palota vagy bérház. A statisztikai hivatal megalapítása azonban korábbra, a kiegyezés évére, 1867-re nyúlik vissza. Első vezetője és alapítója Keleti Károly volt. 151 éves történetével a második legrégebbi magyar intézmény, mindössze az Állatkert büszkélkedhet egyetlen évvel magasabb korral.

KSH központi épület

Tablókon a hivatal története

A Hivatal épületének építésekor még nem volt bevett gyakorlat közintézményt Budán létrehozni. A telket viszont kedvező áron sikerült az alapítóknak megszerezniük, mivel abban az időben a Rózsadomb még rózsa és szőlő ültetvényeket jelentett, és nem volt túl vonzó tényező a szomszédban lakó hóhér sem. A város viszont ebben az irányban terjeszkedett így a Hivatal épülete pont beleillet a városfejlesztési tervbe. Az ekkor még Magyar Királyi Statisztikai Hivatal néven futó intézmény épületét Czigler Győző tervezte (nevéhez fűződik még többek között a Széchenyi-fűrdő és a Gozsdu udvar is). A mérete egészen elképesztő: 7.600 m2 az alapterülete, 5 szint magasságban, vagyis ebben a kb. 38.000 m2-es 140 szobás palotában kellett kezdetben "meghúznia magát" a kb. 60-70 dolgozónak. Az alapterület a későbbiekben még tovább bővült, természetesen a feladatkörrel és a dolgozók számával együtt.

KSH lepcsohaz.JPG

Neobarokk lépcsőház az elnökök képeivel

Az épületnek eredetileg nem egy, hanem három kupolája volt, ám a bombatámadásokkor ezek megsérültek és végül nem kerültek helyreállításra. A három kupola, az épület ötszög formája és az épületen elhelyezett díszítő elemek sokak fantáziáját megmozgatta és van olyan elmélet, mely szerint egy kis szabadkőműves beütés is van a dologban. Az épület belseje eklektikus, vagyis több stíluselem keveredik benne.

Az épület túrát a bevezető információk után az első emeleti lépcsőfordulóban elhelyezett volt elnökök portréinál folytattuk. A statisztikai hivatal mindenkori vezetőjét elnöknek nevezik. Jelenleg a 22. tölti hivatali idejét (dr. Vukovich Gabriella), aki csupán a második női elnök és érdekesség, hogy az édesapja is elnök volt. A leghosszabb ideig, 25 évig, az alapító Keleti Károly ült a vezetői székben. A legkevesebb idő, csupán két hét, korai halála miatt Zentay Dezsőnek jutott. A volt elnökök között volt katona, polihisztor, író-költő és levelező sakk világbajnok is. A portrék alatt üvegvitrinben egy minikiállítás mutatja meg az érdekesebb életrajzi tényeket.

Az elnökök nyomában járva az elnöki irodákba is benézhettünk. Ma már ezek a szobák is hasonlóak bármilyen másik irodához, amik előtt titkárnők ülnek, és író és tárgyaló asztalok képezik a berendezést. Korábban viszont nem elnöki irodát, hanem elnöki lakrészt találhattunk itt, mivel az éppen aktuális elnök szó szerint a hivatalnak élt és otthonát is itt rendezte be. A korabeli lakáselrendezésnek megfelelően az elnöki lakrész összenyitható szobákból állt, amiben helyett kapott a női szoba, férfi szoba, szalon, ebédlő, sőt a konyha, kamra és cselédszoba is ezen a területen volt.

KSH kituntetesek

Az elnöki szobákban kiállításra kerültek azok a tárgyak, festmények, ajándékok, relikviák, amiket az elnökök az idelátogató külföldi delegációktól kaptak ajándékba vagy ami a hivatal életében fontos eseményhez kapcsolódik.

A KSH-ba nem csak az ott dolgozókkal találkozhatunk, hanem újságírókkal, kutatókkal is. A napi friss adatok, gyorsjelentések minden reggel 9.00-kor kikerülnek a KSH weboldalára, innentől kezdve bárki szabadon használhatja őket. A nagy hírügynökségek már fél órával korábban, 8.30-kor igényt tarthatnak az adatokra, amit egy sajtótájékoztató keretében megkapnak, ahol lehetőségük van a statisztikus szakértőktől kérdezni is. De az adatokat ők sem oszthatják meg 9.00 óra előtt. Aki ezt megszegi, azt súlyosan büntetik, kizárják. Ez a protokoll azért fontos, mert a statisztikai jelentés hatással van a tőzsdemozgásra és a gazdasági folyamatokra is.

A kutatóknak is van lehetőségük a KSH adatállományából egyénileg kutatni. Ezt egy nagyon szigorúan őrzött és ellenőrzött kutató szobában tehetik meg és nagyon sok kolléga összehangolt munkája szükséges hozzá, hogy az adatokat minden szabályt betartva a kutatók rendelkezésére bocsássák. A kutatószoba használata ingyenes, azonban a kutatás jellegétől függően az eredmény ára elég borsos lehet, mivel a hivatali munkatársak többlet munkaóráját a kutatóknak kell megtéríteniük.

KSH konyvtar

Az 1500-as években kiadott könyv Machiavelli műveit tartalmazza

Következő állomásunk a könyvtár volt. A KSH könyvtára az első közkönyvtárak közé tartozott és a hivatallal egyidős. Első vezetőjé Findura Imrének hívták, aki remek cserekapcsolatot alakított ki más országok statisztikai hivatalával, így külföldi statisztikai adatokhoz is viszonylag könnyen és olcsón hozzájutott a hivatal. Ezeknek a kapcsolatoknak a nagy része most is életben van, így láthattunk például japán, izraeli, jordán statisztikai évkönyveket is. Könyvritkaságokat is mutattak, például a könyvtár birtokában lévő legrégebbi könyvet,amit az 1500-as években adták ki. A térkép gyűjtemény is jelentős.

voros_terkep.JPG

A híres "vörös térkép". Az EREDETI

Mivel a KSH könyvtára a példányköteles könyvtárak közé tartozik, óriási könyvállománnyal rendelkezik. A kötetek nagy részét nem az épületben, hanem egy külső raktárhelyszínen tárolják.Jó tudni, hogy nem csak statisztikai könyveket kölcsönözhetünk ki, hanem mint egy városi könyvtár esetében bármilyen témában találunk itt olvasni valót. A beiratkozás nyitott, bárki válthat olvasójegyet.

Még több kép a galériában

Az itt leírtaknál sokkal több érdekességet tudtam meg az épülettúra során, de mindent természetesen nem tudok egyetlen bejegyzésbe sűríteni. A vezetés nagyon jól szervezett, laikusok számára is érthető és élvezhető.

Helyszín: 1024 Budapest, Keleti K. u. 5-7
Időpont: 2018. szeptember 16-17
Ára: ingyenes, de regisztrációhoz kötött
Weboldal: www.ksh.hu

Te voltál már hasonló intézményi nyílt napon? Oszd meg velem kommentben a tapasztalataidat!

süti beállítások módosítása