Papír karácsonyi díszek- zero waste, zero forint
2018. december 01. írta: TH Veszprém

Papír karácsonyi díszek- zero waste, zero forint

Ma van advent első vasárnapja. Bármennyire is tolja az arcomba a karácsonyi hangulatot már szeptembertől a kereskedelmi külvilág, ahhoz az elvhez tartom magam, hogy advent előtt nem díszítek. Mert nekem az adventi időszak adja meg a várakozás örömét. Nem egyszerre veszem elő az összes karácsonyi dekorációt, hanem szépen sorba haladva egyre többet és többet, majd szenteste a karácsonyfa lesz mindennek a megkoronázása. Számomra az advent adja azt a gyertyafényes meghittséget, amit csak az advent tud adni. A november még semmiképp. Az még késő ősz gyakorlatilag.

karacsonyi_diszekpapirbol.jpg

Én a munkahelyemet sem szeretem kihagyni a díszítésből, hiszen a napom legnagyobb részét mégiscsak ott töltöm. Amikor még megboldogult lánykoromban egy nagy multi nagy irodaházában dolgoztam el voltunk kényeztetve karácsony ügyileg. Jött a dekoratőr, minden szinten karácsonyfa, beöltöztünk szexi mikulásnak és csokit osztogattunk a kollégáknak, ha támadt valami ötletünk (azt nem mondtam, de mi voltunk az üzemeltetés, a könyvelők nem öltöztek be és nem dekoráltak ki 7 szintet :)) vagy adtak rá pénzt vagy valamilyen lehetőséget a megvalósításra. Színes nyomtató, vágó, mindenféle irodaszer. Aztán átnyargaltam a jóval szerényebb állami szférába, ahol jó hasznát vettem a kreativitásomnak, ha karácsonyi hangulatot akartam, mert ott bizony nem volt más csak fehér papír, fekete fehér nyomtató, olló és cellux (ha vittem olyat, amivel még dolgozni is lehet). Még mindig üzemeltetés, ahol ráadásul még a főnökömet is győzködni kellett, hogy higgye el, hogy nem a munka alól való kibújás a hópelyhek vagdosása a gyerekváró ablakára, hanem a betegeknek szeretnék egy kis karácsonyi hangulatot teremteni. Legalább egy minimálisat. Meg magunknak az irodába. Így került a muzulmán kollégám asztalára papír Betlehem.

Nem érzed jól magad a munkahelyeden? A környezet is sokat számít. Itt találsz cikket a témában: 7 tipp, hogy jobban érezd magad a munkahelyeden.

Mivel a Pinterest gyakorlatilag a kifogyhatatlan ötletek tárháza, találtam pár nagyon könnyen, olcsón és környezet kímélő módon megvalósítható dekorációt, amit most megosztok veletek. Tényleg egyszerűek, és egy nyomtatón kívül más nem is kell hozzá, de akinek jó a kézügyessége egy fekete filccel még azt is kiválthatja. Ajánlom a következő dekorációs ötleteket kisgyerekeseknek, irodába, koleszosoknak, albérletben élőknek, lustáknak, unatkozóknak és mindenkinek, aki szereti.

Városok

Valamiért személy szerint rettentően vonzódom a mini városokhoz. Minden vágyam egy kis világító kerámia város volt kamasz korom óta. Persze be is szereztem egyet és minden évben a fő helyre, a zongorára teszem. Mondanom sem kell, hogy amikor megláttam, hogy papír város is létezik, azonnal lecsaptam rá és már nyomtattam is, hogy az irodába is kiélhessem kisvárosi szenvedélyemet.

varoska3.jpg

Műhó, papírháttér, égősor. Ha csak az ablakra felragasztod akkor is jól mutat. Letölthető innen.

varoska.JPG

Ez az én városom. A3-as papír háttér, egy kis vatta műhó gyanánt. Link

varoska_3d.jpg

Haladóknak 3D

betlehem.jpg

Ez is majdnem város. Betlehemi jelent papírból.

3b46bf7d97d1cd7ee8a6e9397999630e.jpg

Egyszerűen ragaszd az ablakra.

Girlandok, hópelyhek

Annó az oviban minden karácsony előtt nagyüzemben vágtuk a hópelyheket. Felnőttként is annyira bejött, hogy most sincs ez másként, csak most már képes vagyok bonyolultabb mintákra és variációkra. Kicsi, nagy, ablakra ragasztva, plafonról lógatva, girlandba fűzve.

hopehely.jpg

Ágra fellógatott hópelyhek aranyos gyerekekkel

hopelyhek.jpg

Idei kedvencem ez a lakásdísz

balerina.jpg

Tavalyi kedvencem a balerinák

hopehely2.jpg

Hópehely és kör. Itt varrógéppel összevarrva.

girland.jpg

Fenyő girland. Ha van régi újságod vagy megsárgult könyved, abból is nagyon szépek a díszek.ajto.jpg

Az ajtón is jól mutatnak

Asztali díszek, függő díszek, origami

A variációk és ötletek száma végtelen. Hajtogathatsz csillagot és karácsonyfát, készíthetsz karácsonyfadíszt, képeslapot, lámpást. csillagdisz.jpgValljuk be, hogy nem túl bonyolult ötlet.

lampas.JPG

Azért a mécsest vagy tegyük befőttes üvegbe vagy használjunk ledeset.

haziko.jpg

Minimál karácsonyfa díszek

karacsonyfa.jpg

Minimál karácsonyfa dísz 2.

Az összes ötletet és még jóval többet, sablonokkal és leírásokkal összegyűjtöttem erre a Pinterest táblára.

Kapcsolódó poszt: Papír húsvéti díszek

süti beállítások módosítása